Barion Pixel
A webáruház böngészésével elfogadja, hogy cookie-kat helyezzünk el az Ön számítógépén abból a célból, hogy elemezni tudjuk, hogyan használja honlapunkat. Hogyha nem egyezik bele, hogy cookie-kat használjunk, amikor Ön ezen az oldalon böngészik, előfordulhat, hogy weboldalunk nem fog teljes körűen működni.

Anyák napi ajándékötletek

Anyák napi ajándékötletek

Az anyák napja a tavasz egyik legszebb ünnepe: ez az a nap, amikor köszönetet mondhatunk édesanyánknak és nagymamáinknak azért, hogy felneveltek és támogatnak bennünket. Ha Te is szeretnél idén anyák napján valami kivételes ajándékot adni, akkor tarts velünk!

Az anyák napja története

Ennek a különleges napnak az eredete egészen az ókori Görögországba nyúlik vissza, ahol Rheanak, az istenek anyjának tiszteletére rendeztek ünnepségeket. Az 1600-as években az őskeresztények a húsvétot követő negyedik vasárnapon emlékeztek meg Krisztus édesanyjáról, Szűz Máriáról. Az anyák napja, mint hivatalos ünnep, Anna Jarvis nevéhez kötődik, aki édesanyja emlékére szeretett volna létrehozni egy olyan napot, ami az összes anyát elismeri.  Magyarországon a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt tartotta az első ünnepet, 1925-ben.

Egy szó, mint száz, az édesanyákat már évszázadok óta ünnepli az emberiség. Természetesen az év minden napján oda kellene figyelni arra, hogy kifejezzük szeretetünket és hálánkat, azonban a rohanó világban ez mégsem olyan egyszerű, mint gondolnánk. Ez a nap viszont tökéletes arra, hogy megálljunk egy pillanatra, átgondoljuk, hogy mennyi mindent köszönhetünk nekik és elmondjuk, hogy mennyit is jelentenek számunkra.


Egyedi ajándék ötletek 

Fogadni mernénk, hogy leggyakrabban Te is virágot szoktál ajándékozni édesanyádnak, és ezt a jó szokásodat idén sem kell elhagynod! De mit szólnál hozzá, ha készülnél valami mással is a virág mellett?

Egy tál szezonális gyümölcs, amilyen például az eper, gyönyörű tálalással igazán egyedi, mégis tökéletes ajándék:

  • alacsony a kalóriatartalma
  • alacsony a szénhidráttartalma
  • tele van C-vitaminnal
  • vízben oldódó rostokat tartalmaz
  • valamint mangán, folsav, kálium, de még vas is bőségesen található benne.


Sütemény

Mivel is tudnád jobban kifejezni a törődésedet, mint egy ínycsiklandó, finom édességgel? Egy sütemény elkészítése szeretetteljes gesztus, amely a gondoskodás és odafigyelés egyik csodálatos formáját testesíti meg. Minden egyes lépés precizitást és figyelmet igényel. A sütés során eltöltött idő, a díszítésre fordított energia és kreativitás mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a végeredmény valóban különleges legyen.

Az is jelentősen hozzájárul a különlegességhez, hogy édesanyád egészségét is támogathatod a saját készítésű süteménnyel, ha gondosan válogatod össze a hozzávalókat.

Könnyedén össze tudsz állítani például egy igazán ízletes, és egyben egészséges kókuszkockát!
 

Szafi Free vegán kókuszkocka

A Szafi Free vegán kókuszkocka: 

  • hozzáadott cukortól mentes
  • gluténmentes
  • tejmentes
  • tojásmentes
  • szójamentes
  • és csökkentett zsírtartalmú.

Ennek köszönhetően kitűnő választás akkor is, ha édesanyád gluténérzékeny, laktózérzékeny, vegán vagy csak egész egyszerűen odafigyel az egészségére.

A piskóta hozzávalói:

(Webáruházunkból az összes hozzávalót megrendelheted: csak kattints a hozzávalók nevére, és máris a kosárba dobhatod őket!)
 
Elkészítés:

  1. Oldd fel a nedves hozzávalókban a sót, az édesítőket és a szódabikarbónát, majd öntsd hozzá a lisztet!
  2. Kézi habverővel dolgozd csomómentesre!
  3. Simítsd a masszát egy 21×19 cm-es, sütőpapírral bélelt tepsibe!
  4. 180 fokra melegített sütőben süsd, alsó-felső programon, 20-25 percig!

Öntet és forgatás:

Az öntetben az összetevők arányát ízlésed szerint szabhatod meg, akár pici vízzel is hígithatod! (A hozzávalók mindegyikét beszerezheted tőlünk, ne feledd!)

  1. Vágd akkora kockákra a kihűlt piskótát, amekkorákat szeretnél készíteni!
  2. Forgasd a kockák minden oldalát csokiöntetbe, végül pedig a kókuszreszelékbe! 
  3. Fogyasztás előtt hagyd állni, sőt még jobb, ha pár órára hűtőbe teszed, hogy a piskóta kellőképpen megszívja magát!

 

Ha esetleg anyukád nem édesszájú, és jobban szereti a sós ételeket, akkor se csüggedj! A sütésnek minden formája képes kifejezni azt, hogy mennyire odafigyelsz a másikra. Ha valami mást szeretnél elkészíteni, akkor nézz szét receptjeink között! 


Ajándékcsomag

Személyre szabott ajándékcsomagok összeállításával könnyen tükrözheted anyukád érdeklődési körét és ízlését. Ez azonban nem egyszerű feladat, az igazán tökéletes csomag összeállítása időt és energiát igényel! Azért, hogy megkönnyítsük a dolgodat, elhoztuk azokat a fontos lépéseket, amelyek betartásával szuper ajándékkal tudsz majd kedveskedni anyák napján. 

  • 1. lépés: Fogj egy papírt és egy tollat, majd írj össze mindent, ami eszedbe jut anyukádról/nagymamádról! Tegyél fel magadnak kérdéseket: Mi a kedvenc színe? Mit szokott csinálni szabadidejében? Mi a kedvenc étele/hobbija/helye? 
     
  • 2. lépés: Ezt követően minden kérdéshez társíts valamit, ami az ajándék részét fogja képezni! Például ha a kedvenc színe a rózsaszín, akkor ilyen színű szalagot válassz a csomagoláshoz, vagy ha a hobbija a főzés, akkor ehhez szerezz be termékeket!

  • 3. lépés: Dobd fel az ajándékcsomagot valami személyessel! Erre jó megoldás lehet, ha minden termék mellé írsz egy kedves üzenetet is.

Például: 
kötény: “Mert szeretem, hogy mindig isteni finomságokat teszel elénk az asztalra.” gyertya: ”Mert a Te illatodra emlékeztetett.”
könyv: ”Mert mindig olvastál nekem esti mesét.”

  • 4. lépés: Nincs más dolgod, mint összeállítani a csomagot, és személyesen átadni azt! 


Fotókollázs

Egy fotókollázs készítése anyák napjára nemcsak kreatív és egyedi ötlet, hanem mély üzenetet magában hordozó gesztus is egyben. Egy ilyen kollázs összeállítása lehetőséget teremt arra, hogy egy helyen megelevenítsd az összes kedvenc közös emléketeket. Ebben az esetben is nyugodtan engedd el a kreativitásodat, hiszen egy kollázs összeállításának számtalan formája lehet. 


Készítheted naplóba, ahol különböző témák szerint csoportosítod a képeket, de akár egy falinaptárat is készíthetsz belőle, ahol az egyes hónapokhoz helyezed el az akkor készült fotókat. 


Útravaló 

Az anyák napja egy csodálatos ünnep, ahol lehetőséget kapsz arra, hogy kifejezd szeretetedet és háládat annak, aki felnevelt. Reméljük, hogy ezzel a  blogbejegyzéssel sikerült egy kis segítséget nyújtanunk a számodra, és valami igazán egyedi ajándékkal tudsz idén kedveskedni anyukádnak, nagymamádnak.


Ha szeretnél még hasonló érdekes tartalmakat olvasni és új recepteket megismerni, akkor folyamatosan figyeld oldalunkat, hogy ne maradj le az újdonságokról!